Közösségépítés

Közösséget építünk - Támogatott rendezvények

Örülünk annak, hogy felsorolni is nehéz, mennyi támogatásra érdemes rendezvény van Székelyföldön, és hálásak vagyunk azért, hogy támogathatjuk őket.

Örülünk annak, hogy felsorolni is nehéz, mennyi támogatásra érdemes rendezvény van Székelyföldön, és hogy a legtöbb esetben a hozzánk fordulókon valamilyen formában segíthetünk. Ha a pedig a támogatandó rendezvény céljai nincsenek összhangban a Merkúr Székelyföldi Üzletlánc céljaival, legalább kapcsolati tőkénkkel igyekszünk segíteni.

A gyerek- és a családi rendezvények mindig is prioritást élveztek, és közülük néhányat több éve folyamatosan támogatunk, például a rovásírás, illetve a regemondó versenyt. De szívesen segítjük a pedagógusok továbbképző táborát is, mert számunkra fontos, hogy gyerekeinket képzett és lelkes pedagógusok oktassák, akiket a közösség is tisztel.

Kitüntetetten figyelünk azokra a rendezvényekre, amelyekről úgy gondoljuk, hogy akár szórakoztatva is, de építik a közösséget, céljuk közt szerepel, hogy gyerekeink minél ingerdúsabb környezetben nőjenek fel, minél értékesebb programokban vehessenek részt, lehetőleg a családjukkal együtt. Nem véletlen, hogy a Székelyudvarhelyi Merkúr Áruház szlogenje sokáig a Fókuszban a család! volt.

Ám azokat a civil kezdeményezéseket sem szoktuk elutasítani, amelyek nem a gyerekekről vagy a családokról szólnak. Ha valaki meggyőz az általa szervezendő közösségépítő esemény értékéről, nem marad támogatás nélkül.

 

Magunkról

 

Karrier

Minden egyes munkatársunk fontos számunkra, legyen szó az üzleteink ellátását biztosító csapatról...

 

Lépjen velünk kapcsolatba

Kapcsolat felvételi űrlap, munkatarsaink listaja, további érdekes infók...

 

Elan-Trio, cégadatok

Elan Trió, cégadatok

Merkúr Áruház - Magunkól

magunkrol

Székelyudvarhely a Székelyföld szívében, a környékbeli nagyvárosoktól, Brassótól és Marosvásárhelytől, továbbá Sepsiszentgyörgytől 100 kilométerre fekvő kisváros, amely nem csak Orbán Balázsról, Tamási Áronról és Benedek Elekről híres, hanem arról is, hogy a székelyföldi üzletlánc, a Merkúr szülővárosa is egyben.

További infó

Fotógaléria